A ruházati, vagy valódi bőrökről és azok feldolgozásáról

A különböző bőrök és szőrmeféleségek is ugyanúgy a ruhaipar alapanyagai, mint a szövött, a kötött és egyéb felületképző eljárással előállított kelmék. Egy textillel foglalkozó számára a valódi nyersbőrök esetében nemcsak az elsődleges megmunkálási műveletek számítanak különlegesnek, hanem a hasznos felületeken megtalálható eltérő méretekből fennálló szabási feladatok és a speciális konfekcionálás módszerek is.
A speciális konfekcionálás módszerek esetében a bőrök a sűrű rostjuk miatt csak olyan tűk segítségével varrhatóak, amelyek a beszúrás pillanatában nemcsak szétfeszítik a rostokat, hanem el is metszik azokat. A bőrök nagyon kényesek, ebből adódóan kiemelten figyelni kell az anyagtovábbítási körülményekre, valamint az öltéssűrűségre, mellyel elkerülhető a szakadás, továbbá figyelemmel kell lenni a hő megmunkálás folyamatánál a hőérzékenységre, stb.
A feljebb felsorolt néhány egyedi tulajdonságból adódóan is jól meglátszik, hogy a bőrruhák elkészítése különleges szakértelmet, speciális technikai hátteret, sajátos kellék- és segédanyagokat igényel, valamint néhány esetben egyedülálló technológiák alkalmazása is szükséges lehet.
A valódi bőröknek, mint az alapanyagoknak - a konfekcionálási különbségek mellett a textilanyagokhoz viszonyítva – az úgymond „előéletüknek” is fontos a megismerése a helyes ruhaipari feldolgozás esetében.
Egy valódi bőrből elkészített zakóhoz körülbelül hat darab, míg egy kabáthoz már körülbelül tizenöt darab, különböző méretű, azonos külsőképű-, vastagságú-, valamint homogén tulajdonsággal bíró bőr szükséges.

A bőrkikészítés kialakulása és a bőrruha-viselésének az elterjedése

Négy-öt ezer évvel ezelőtt a bőrfeldolgozás már ismert volt az emberek körében. A bőrfeldolgozás megelőzte a fonást, a szövést, a textíliák előállítását. Az emberek először az állatokról lenyúzott szőrmés formában meglévő bőröket használták testük védelmére (hideg, sérülések, stb.) takarók formájában.
Ezen kívül használták még fekhelyek készítésére. Azonban ezek a bőrök a nedvességnek köszönhetően rothadtak, a szárazságtól megkeményedve pedig törékennyé-, nehezen viselhetővé váltak. Így a tartósítás vált szükségessé megoldássá, mely a kezdetleges kikészítési módszereknek köszönhetően csak a lágyság megóvását szolgálta. A különböző területeken változó „technikákat” vetettek be ennek érdekében, így jelent meg a füsttel történő konzerválás, a különböző növényi kivonatokkal végzett kezelés, valamint a zsíros cserzés is. Az eszkimóknál a bőrrágás is így terjedt el.
A kezdetleges konfekcionálási módszereknél úgy dolgozták össze a kisebb bőrdarabokat, hogy kilyukasztották a kő- vagy csonteszközökkel az összeerősítendő részeket, majd az állati bél, vagy a növényi rostok alkalmazásával összekapcsolták a darabokat. Előrelépést jelentett ezen a téren a csontból- ill. halszálkából elkészített tűkkel és fonalakkal elvégzett öltögetés, mely a varrás ősi módszerének a kialakulását idézte elő.
A textilruházat vált meghatározóbbá a népesség növekedésének és a textilanyagok-, a használt eljárások fokozódó alkalmazásának köszönhetően, viszont ez a bőrök használatát nem szorította a háttérbe.
A bőrök elsősorban a férfiak fontos „munkaviseletévé” váltak (lovaglás, vadászat, stb.) a tartósságuknak, kiváló kopásállóságuknak és igénytelen kezelésüknek köszönhetően. Később minden korban felhasználták a bőröket ruházkodási célokra, melyeket a szabók előszeretettel dolgozták fel az adott ízlésnek megfelelően szinte az összes népréteg számára. Egy hosszabb időszak alatt azonban csak kisipari módszerekkel folyt a bőr kidolgozása és a bőrruházat előállítása. A céhek jelentős szerepvállalásának köszönhető, hogy a szakma továbbfejlesztéseken ment keresztül, azonban az igazi fejlődést ebben mégis az ipari forradalom hozta, melynek köszönhetően a bőrruha készítés technikáján felül javult a bőrök minősége, valamint szélesedett a választékuk.
Egyre fokozódott az igény (a több szabadidőnek, a sportmozgalmaknak, a nők munkába állásának, stb.-nek köszönhetően) a könnyen kezelhető, sportos, kényelmes ruhadarabok iránt, a korszerű bőrruha készítő gyárak, bőrprofillal kiegészült konfekcionáló üzemek vették fel a versenyt a növekvő igényekkel szemben.
A későbbi időszakban megjelentek az egyre jobb minőséggel rendelkező, a változatos, valamint a rendeltetési céloknak egyre jobban megfelelő egyedi műbőrök, amelyek csak bővítették az olcsóbb alapanyag választékot. A valódi bőrök pótolhatatlannak bizonyultak a kiemelkedő természetes tulajdonságaik meglétének köszönhetően, valamint töretlen maradt a kereslet az értékes és magas színvonallal rendelkező bőrruházati cikkek iránt.
A széles termékskála jellemzésénél meg kell említenünk, hogy a bőrruházatok közé a mellény, a nadrág, a szoknya, a zakó, a blézer, a dzseki, a kiskabát, az átmeneti és a télikabát és a rengeteg sportruházati cikk tartozik.

A bőr megmunkálás alapjai

A nyersbőr kikészítésével, valamint cserzésével kezdődik a bőrök megmunkálása. Ezután a bőröket festésnek, vagy más felületkezelési eljárásnak vetik alá. A felületkezelési eljárások után kiszabják az anyagokat az elkészítendő tárgy szabásmintájának megfelelően, majd különböző összeillesztési és díszítő technikákat alkalmaznak.
Az összeillesztést véghezvihetik kézi vagy gépi varrással, ragasztással vagy akár szironyozással is. A díszítés változatossága szemügyre vehető leginkább a pásztorművesség népi bőrmunkáin.
Ezeken, a bőrmunkákon megtalálható a szironyozás (övek, dohánytartók, pásztorkészségek), a fonás (saruk, ostorok, ékszerek, táskák fülei, övek), a rátét (tokok, zacskók, táskák, tarisznyák, ruházat, csizmák). Ezen felül még a batikolás (ruházat, pásztorbotok), a domborítás (tarsolyok, tarisznyák, tokok), a metszés (könyvborítók, dísztárgyak, tokok), vagy éppen a sallangfonás (nyergek sallangdíszei) is megtalálható.
A szironyozás folyamata a bőrlapok vékony bőrszíjakkal való össze-, valamint az egymásra történő fűzését jelenti, amely egyúttal díszítő funkciókat is betölt. A szironybőr lehet kecske-, juh- vagy épp kutyabőr is.
A fonás műveletének elvégzésekor a bőrszíjakat fűzik össze különböző lapolási fajtákkal, amely még díszítőleg is hat. A fonat lehet lapos vagy akár gömbölyű is.
A rátét a sablonnal kirajzolt, valamint kivágott bőrminták rávarrását jelenti más bőrfelületre. Ezzel az eljárással a bőrhibákat is eltakarhatjuk, valamint foltként is szolgálhat.
A batikoláskor az olvasztott méhviasz segítségével mintát festünk a bőrfelületre, majd egy tetszőleges színnel pácoljuk, s a végén a viasz eltávolításával a mintát a bőr eredeti színében láthatjuk.
A domborításnak ismert több fajtája is. Régen különböző pácok használatával puhították fel a bőröket, hogy felfelé domboríthassák a mintákat alulról nyomkodva. Később alulról kikeményítették a minta kialakítása után, hogy tartósan látható maradjon a minta. Napjainkban a mintát a bőrbe sablonnal nyomják, és a minta alatt ott is hagyják, majd egy másik bőr segítségével alulról bélelik ki az anyagot. A látvány fokozása érdekében poncolással mélyítik, és díszítik a hátteret a minta körül.
A metszés végrehajtása késsel történik. A bőr felületét a mintának megfelelően csak a keresztmetszetének a felébe-harmadába vágják be. Ezután a vájatot egyéb szerszámokkal szélesítik, mélyítik, vagy alávágják, alámélyítik.
A sallangfonás kedvelt díszítő technikája a nyergeseknek, és a szíjgyártóknak. A minta kialakítása a vékony bőrszíjak hosszanti bevagdosásával, valamint a másik szíj azon történő áthúzásával történik.

A ruhaiparban használt bőrök fajtái

A fontosabb bőrfajták eredet szerint a ruhaipari felhasználást tekintve:

• A borjúbőr - az egyik legértékesebb alapanyag, nappa és velúr formájában alkalmazzák; a nappa típust finom barkaképp, és egyenletesség, míg a velúr változatot az elegáns, selymes felület jellemzi.
• A marhabőr - az a bőrtípus, melyet nagy szilárdság, sűrű- és tömött rostszövedék, kiváló kopásállóság és alaktartás jellemez. A bőr felületén a szőrtüszők egyenletesen helyezkednek el, szabályos elrendezésű külsőképet mutatva. Csak a szarvasmarha-nappa esetében jellemző a ruházati felhasználás.
• A báránybőr - a textilszerű puhasággal rendelkező nappa bőrt, a kellemes fogás, a karcolásállóság, finom póruskép, valamint kis tömeg jellemzi. A nappa bőr nemes és elegáns ruházati alapanyag, viszont a rövidre csiszolt velúr típusát is használják öltözködésre.
• A sertésbőr - jó kopás állóságú, barkaképe markáns, szívós bőrfajta, a felszíne porózus mely az erősebb sörték és mirigynyílások nagy száma következtében alakult ki. A nappa változatából kisebb mennyiségben készül ruházati termék, mivel a színoldalán a legkisebb sérülések is nyomot hagyhatnak, viszont a velúr változata egyenletes teltségű, posztószerű fogású termék, ami a használatban könnyen kifényesedik a magasabb zsírtartalma következtében. Az úgy nevezett mosóvelúr típus, ahogy az elnevezése mutatja, vízben könnyen tisztítható, és a mosás után is megmarad a puha fogása.
• A szarvasbőr - rusztikus barkakép jellemzi, mivel számos heget és színegyenetlenséget tartalmaz.
• A kecskebőr - nappa változatát a durvább pórusok jellemzik, ezért a ruhaiparban ritkábban alkalmazzák, viszont a selymes és lágyfogású velúr változata az alaktartósága és az elegáns összképe alapján kedvelt alapanyag.

Tehát a minőség és a méret a fő meghatározó ruhaipari bőrfelhasználás tekintetében. Ezen belül különös tekintettel a felsőruházati alkalmazásokra.

A ruhaiparban használt bőrök tulajdonságai

A bőröket a nagy szilárdság és kopásállóság, valamint a megfelelő rugalmasság és jó nyújthatóság jellemzi. Ezen kívül a puhaság, a simulékonyság, valamint a feszesség sem elhanyagolható. Kedvező a légáteresztő-képességük, mivel a pórusokat eltömítő műveleteket nem tartalmaznak. Az időjárási viszonyokat jól állják és a megfelelő fénnyel szembeni jól viselkedést, valamint hőállóságot mutatnak. Jó a vízálló képességük, kivéve a fedőréteggel nem rendelkező-, csiszolt bőrök esetében. Képlékeny állapotukban (pl. nedvesség hatására) megfelelően alakíthatóak, formázhatóak.
Minden megfelelően előkészített és kikészített bőrök rendelkezik a felhasználási igényeknek megfelelő minőségi jellemzőkkel.

A nyersbőrök rövid jellemzése

Ha a ruházati célra alkalmas alapanyagok eredetét vizsgáljuk, akkor a szelíd-, valamint a vadbőrök egyes fajtái kerülnek előtérbe. Az úgy nevezett szelíd bőröket a csordában élő, valamint az istállóban tartott tenyészállatokról nyerik, míg a vadbőröket többek között főleg a kontinensünkön kívüli területeken, szabadon élő állatokról származnak. A borjú, a marha, a bárány, a juh, a kecske, a sertés, az őz és a szarvasbőröket használják elsősorban. ruházati célokra. A bőröket három elkülönülő réteg jellemzi a szerkezeti felépítésüket tekintve (kívülről befelé haladva):

• A felhámréteg, amely a bőrnek mindössze egy %-át teszi ki, száraz szarurétegből- és a nyálkarétegből épül fel (más néven epidermisznek nevezik). Ez a bőr elhalt, elszarusodott, így eltávolítandó köpeny részeit is magában hordja.
• Az irharéteg a szemölcs (papilláris) és a kötőszöveti (rece) rétegből (corium) tevődik össze. Befelé haladva a kötőszöveti rostok egyre lazábbak, vérerek-, nyirokedények és idegek találhatók meg bennük. A szőrtüszők, valamint a faggyúmirigy nyílások adják a bőr „barkaképét”. Az irharéteg fő részét alkotja a feldolgozott bőrnek.
• A hájas-hártya (subcutis) laza rostokból, zsírsejtekből épül fel, amit a bőrfeldolgozás elején eltávolítanak.

A bőröket jellemzik az oldaluk alapján is, az állat testét alapul véve a külső felületet szőroldalnak, vagy színoldalnak (sima nappa bőr, csiszolva nubuk), a test-felőli részét pedig húsoldalnak (ezt lecsiszolva alakul ki a velúr) szokták nevezni. Sokszor előfordul, hogy több rétegre bontják a vastagabb bőröket hasítás alkalmazásával (pl. a borjúbőrből két-, a marhabőrből három réteget készítenek). Állatfajonként változó a barkakép is, a szőrtől, és a sörtétől függően. Így például a báránybőrt a finom „rajzolat”, a sertés bőrt pedig a durvább barkarajz jellemzi. A bőr minőségét egy állatfajon belül számos további tényező is befolyásolja. Ezek alapján a neme (a hím bőre kevésbé értékes, mivel durvább), a kora (az idősebb állat bőrének rostjai kevésbé rugalmasak), az életmódja (a szabadon élők bőre értékesebb). Továbbá az egészségi állapota (a bőr mindent „visszatükröz”), a táplálkozás hatása (a soványabb állat bőre ráncosabb, és vékonyabb), az éghajlati viszonyok (a bőr minőségének a hűvösebb, nedvesebb környezet kedvez), valamint a levágás időszaka (a nyári bőr értékesebb) is befolyásolhatja. Ha pedig a topográfiai felosztást vesszük alapul, akkor a legjobb minőségű bőrt a hátrész (krupon) adja, a nyakrésznél közepes-, a has szélnél gyengébb-, a fej- és lábrésznél pedig a leggyengébb minőségű bőr található (utóbbiaknál vékonyabb, lazább, puhább, stb. a bőrfelületek).